Bujkáló Anaftin spray

Anyukaként nem könnyű az élet. Hogy miért mondom ezt? Persze, hogy nem panaszkodás képpen, hiszen a világ legszerencsésebb emberének tartom magam, hogy két csodálatos egyermeket hozhattam a világra, de vannak olyan napok, amikor erre emlékeztetnem kell magam.

Ilyen volt például a múlthét vasárnap is, aminek a történetét szeretném most elmesélni.

Jó reggelt!

Szokásosan indult a napom, felébredtem 6 órakor, megfőztem magamnak a kávémat, megittam, majd ittam még egyet, és mint minden reggel, mire felfogtam, hogy elkezdődött a nap, addigra felébredtek a gyerekek is. Elkezdtem készíteni a reggelit, természetesen kétfélét, hiszen az egyik a rántottát a másik a palacsintát szereti, de eddig ez semmi különös. Apa üzleti útra ment, és csak holnap jön haza, így egyedül maradtam a lurkókra.

Mivel kezdett beköszönteni a jó idő, és a hőmérséklet is karcolta a 20 fokot, gondoltam megpróbálom kimozdítani a srácokat és csinálunk valamit a szabadban. Gyorsan leültettem őket az asztalhoz enni, kiszórtam a kutyusnak is az ennivalót és gondoltam, hogy míg mindenki eszik, én a neten gyorsan rákeresek, milyen aktuális programválaszték van két 10 év alattival és egy közepes termetű kutyával, mikor a kisebbik észrevette, hogy a kutya nem eszik.

Először próbáltam megnyugtatni, hogy biztosan nem éhes, de persze nekem is gyanús volt a dolog, hiszen az esetek többségében, még ki se öntöttem, már ott sincs a tálban a táp.

Elkezdtem figyelgetni, hátha tényleg csak étvágy problémáról beszélünk, esetleg megunta, hogy minden nap ugyan az a reggeli, de ahogy néztem, egyre furább volt nekem a viselkedése. Lassan mozgott és az ábrázata is olyan melankolikusnak tűnt nekem.

A kutyát tavaly kapták a gyerekek karácsonyra. soha nem volt előtte semmilyen állatunk, így teljesen új kihívást jelentett számomra, hogy úgy láttam, nem érzi jól magát.

Teljes a pánik.

Mivel fél óra megfigyelés alatt semmi nem változott a kutya viselkedésében, elkezdtem inkább állatorvost keresgélni szabadtéri program helyett. Tudtam, hogy a miénk, akitől az oltásokat kapja, vasárnaponként nem rendel, ezért kénytelen voltam nézni egy másikat, aki segíteni tud. Nem akartam kockáztatni, olyan sok rosszat hall az ember arról, hogy a gonosz emberek hogyan mérgezik meg a kutyákat, ki tudja, lehet, hogy a miénk is összeszedett valamit tegnap a játszótéri séta közben.

Elkezdtem keresni a neten ügyeletes vagy vasárnap is rendelő állatklinikát. Gyorsan meg is találtam, és nem is volt messze, így úgy határoztam, mindenképpen elvisszük Fifit a doktor bácsihoz.

Mikor ezt közöltem a lányokkal, máris kitört a jajveszékelés. 500 kérdést zúdítottak rám legalább egy perc alatt, hogy de mi baja lehet, vagy, hogy most akkor injekciót fog-e kapni szegényke, esetleg ott kell-e hagynunk a doktor bácsinál, mert akkor biztosan nagyon fog félni és szomorú lesz, mert azt hiszi majd, hogy nem szeretjük és azért hagytuk ott.

Ezen a ponton elgondolkoztam, hogy miért jutnak ilyen gondolatok a gyerekeim eszébe, de aztán tovább lendültem a kérdésen, megnyugtattam mindenkit és biztosítottam a lányokat arról, hogy bizonyára csak megfázott szegényke, de a legjobb lesz, ha ezt a doktor bácsi dönti el.

Indulás.

Mivel láttam, hogy csak délig van rendelés, megkértem a gyerekeket, hogy a szokásos idő fele alatt próbáljanak elkészülni, amivel nem is volt probléma. Pikk-pakk összekészültek, és már indultunk is.

Vasaló kihúzva, gáztűzhely elzárva, gyerekek és kutya az autóban, nyitom az ajtót, fordítom a kulcsot, és ebben a pillanatban közli a nagyobbik lányom, hogy ő olyan szomjas. Természetesen anyát nem lehet ilyenekkel meglepni, odanyújtottam neki a bekészített ásványvizet, és miután jó nagyot kortyolt belőle, feljajdult.

Megkérdeztem, hogy túl hideg volt-e a kis fogának, de természetesen nem, erre mindig kínosan ügyelek. Azt mondta, fáj a szája.

Arra gondoltam biztosan szimpátia fájdalom, a kutyus nem eszik, ebből arra következtetett, hogy fáj a szája és ezért most neki is fáj. Megkértem, hogy várjunk egy picikét és figyelgesse, hátha tényleg csak hideg volt a víz, vagy megharapta észrevétlenül. Megegyeztünk ebben és elindultunk a dokihoz.

Várakozunk.

Az állatklinikán nagyon sokan voltak. Ez bizonyos szempontból ijesztő volt, de annyi féle aranyosabbnál aranyosabb állat várt ott, hogy arra gondoltam, nem is baj, ha egy picit tovább kell maradnunk, ezzel a kis látogatással megúszok egy állatkerti kirándulást. Nem, mint ha nem szeretném az állatkertet, de egy négytagú családnak horrorisztikus költség.

A gyerekek is nagyon élvezték, körbe jártak és mindegyik gazdit kifaggatták, hogy miért hozzák ide a kisállatot. A miénk addig a szék alatt ücsörgött és bágyadtan pislogott maga elé. Ez már több, mint gyanús volt, hiszen macskák is volt a váróban, és ilyenkor már őrjöngeni szokott.

Közben a lánykám egyre gyakrabban jött panaszkodni, hogy fáj neki a szája, és ez is kezdett egyre gyanúsabbá válni.

Egy óra eltelte után, mikor más sokadszor mondta és én sokadszor néztem bele a szájába, észrevettem egy piros foltot. Szinte biztos voltam benne, hogy aftája van, ezért elkezdtem a táskámban kutakodni Anaftin után. Mindig van nálam, hiszen hajlamos vagyok az aftásodásra és ez az egyetlen szer, ami mindig hamar ha, de természetesen, most az egyszer, mikor a gyereknek kellett volna, otthon maradt.

Ott ültem a váróban, egy bágyadt kutyával és egy síró gyerekkel, és még legalább hárman voltak előttünk.

Felmentő sereg.

Már pont kezdtem kétségbe esni, mikor is kinyílt az ajtó és nagyapáék léptek be rajta Gerzson nyuszival. A gyerekek nagyon megörültek, hiszen imádják Papát is, meg a nyuszit is, én pedig főleg, hiszen így nem kellett gondolkoznom, hogy hogyan fejlesztem ki az osztódó képességemet.

Fifit és a kicsit gyorsan le is passzoltam nagyapának, addig a nagyobbikat beültettem az autóba és már repesztettünk is haza Anaftinért. Szegény kislányom annyira kétségbe volt esve már, hogy csendben, hangtalanul pityergett. Hazaérve szélsebesen berohantam a kamrába, felnyitottam a gyógyszerest, de nem találtam sehol. Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy apának adtam oda, hogy vigye el az üzleti útra. Nem volt mit tenni, elkezdtem keresni a neten az ügyeletes patikát.

Hosszú ez a nap.

Nagy nehezen találtam egy gyógyszertárat elérhető közelségben, így arra folytattuk utunkat. Természetesen ismét rohanni kellett, mert csak 2-ig volt nyitva. Odaérve nagyon megkönnyebbültem, hogy most már látom a végét, de mikor megmondtam, hogy Anaftint szeretnék, közölte a patikus, hogy elfogyott, az előző hölgy vitte el az utolsó kettőt.

Már a sírógörcs kerülgetett engem is, de nem akartam feladni, mégis csak a gyerekemről lévén szó, a nő után szaladtunk. Szerencsére utol is értük a buszmegállóban. Szinte könyörögve kértem, hogy az egyik spray-t adja el nekem, mert megőrülök, ha holnapig kell várni és nem tudok segíteni a gyereken.

Szinte hihetetlen, de a hölgy nagyon kedvesen reagált és gondolkodás nélkül tovább adta nekünk.

Még szinte a kezembe se adta, már fújtam is a gyerek szájába. Mikor jelezte, hogy kicsit elzsibbadt, megnyugodtam, kézen fogtam és elindultunk vissza az orvosi rendelőbe.

Abban a pillanatban, mikor odaértünk lépett ki nagyapa a rendelőből. Hála a magasságosnak, a kutyának semmi baja, a doki szerint csak elfáradt, így legalább miatta nem kellett tovább aggódnom.

Gondoltuk, ha már így alakult, beülünk a közeli fagyizóba a gyerekekkel, közben elmeséltem a faramuci napunkat. Majdnem sokkot kaptam, mikor nagyapa kiemelte a kistáskájából az Anaftint.

Végül inkább nyugtáztam, hogy minden megoldódott, mindenki jól van. Este se a gyerekeket se engem nem kellett volna altatni, de természetesen egy ilyen nap végére mi is történhetett volna, mint hogy a kutya tényleg csak fáradt volt, de este 8 körül felébred és végig vonyította az éjszakát.