Az esküvői videós a húgomék kutyáját is megörökítette a nagy napjukon

Idén nyáron ment férjhez a húgom. A szerelmével előtte már hat éve együtt voltak. Elég korán, a húszas éveik elején jöttek össze, szinte együtt nőttek fel és komolyodtak meg, és most látták elérkezettnek a pillanatot arra, hogy egy szinttel feljebb emeljék a kapcsolatukat. Illetve a húgom, Emi már évek óta ábrándozott arról, hogy Sanyi megkérje a kezét és összeházasodjanak, de Sanyi nem nagyon akarta elsietni a dolgot.

Persze az már régóta sejthető volt, hogy megtalálták egymásban azt, akit kerestek, és hogy boldogan le tudnák élni egymás mellett az életüket, de a húgom úgy volt vele, hogy azért mégiscsak jó lenne, ha ezt egy esküvővel hivatalossá is tennék. Igazándiból amióta kimondták az igent, sok minden nem változott közöttük, hiszen már előtte is együtt éltek, de Emi azóta szinte a fellegekben jár, hogy végre feleség lett.

Őszintén szólva én magam nem vagyok az esküvők nagy híve, úgy gondolom, hogy papír nélkül is lehet szeretni egymást és kitartani a másik mellett, sőt! Ha valakivel összeházasodsz, akkor kicsit benne van az emberben az a fajta biztonságérzet, hogy jól magad mellé kötötted a másikat, hiszen egy válás hosszadalmas és drága dolog. Én helyett úgy gondolom, hogy sokkal szebb és romantikusabb dolog az, ha egy pár minden nap, úgymond önszántából dönt úgy, hogy együtt marad, nem pedig csak azért, mert egy papír, ha jó, ha nem, összeköti őket.

A párom és én kihagytuk az esküvősdit. Összeköltöztünk, együtt éltünk néhány évet, utána pedig belevágtunk a családalapításba. Azóta már van két gyönyörű és egészséges gyerkőcünk, a kapcsolatunk pedig még mindig olyan mesés, mint a legelején. Vagy talán még annál is jobban. Anyukám persze nem örült neki, hogy nem láthatta az idősebbik lányát hófehér, habos babos ruhában, de azt hiszem az évek során belenyugodott ebbe. Ráadásul most Emi kárpótolta, hiszen ő semmi pénzért nem hagyta volna ki az esküvőt.

Nincs ezzel semmi baj, Emi és Sanyi úgy gondolták, hogy szeretnének papírt, Roli és én pedig úgy, hogy ezt a lépést átugorjuk. Ettől függetlenül nagyon boldog voltam, mikor Emi megosztotta velem a nagy hírt, miszerint férjhez megy, és természetesen segítettem neki a szervezésben és a készülődésben egyaránt.

Nagyon szép esküvőjük volt, Emi gyönyörűen festett a fehér ruhájában, Sanyi is nagyon elegáns volt az öltönyében, a helyszín pedig egyszerűen mesés volt. Nagyjából úgy történt minden, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, azonban volt egy dolog, ami számomra kicsit furcsa volt. Az esküvőn kiemelt helyet kapott Emiék kutyája, Carlos, a yorkshire terrier. Ő a húgomék kis kedvence, aki alapvetően kisebb, mint egy macska, de attól még kutyának nevezik. Persze, megértem, hogy lakásban nem lehet nagy testű kutyát tartani, de azért ennél egy kicsit nagyobbat is választhattak volna.

Lényeg, ami a lényeg, a nagy napra Carlos is be lett öltöztetve, mini öltönyt kapott! Öltönyt! Ráadásul a ceremónia alatt ő volt a gyűrű hordozó, végigfutott a sorok között, a húgomék pedig levették a nyakörvéről az odaerősített gyűrűket. Hát, nem volt egy mindennapi látvány, az biztos. A vendégeknek nagyon tetszett ez a kis mutatvány, az esküvői videós pedig az egészet megörökítette, nehogy bárki is elfelejtse, hogy ez tényleg megtörtént. Hát igen… Azt hiszem, erre mondják, hogy ízlések és pofonok.

Egyébként tényleg nagyon jó volt maga az esküvő, finomak voltak az életek, jó zenék szóltak, sokat táncoltunk és remekül éreztük magunkat. És annak ellenére, hogy Carlos nagy feltűnést keltett a kis öltönyében és a gyűrűs mutatványával, azért szerencsére nem tudta elvonni a figyelmet Emiről, aki úgy ragyogott egész nap a boldogságtól, mint a legfényesebb csillag.